Kulturális Kerekasztal > Hírek

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA MÉCSESEKKEL ZSÁMBÉKON

Hír kép 2012.június 16-án Zsámbék három múzeuma, a Romtemplom, a Lámpamúzeum és a Szent Vendel Domborműves Népi Lakóház először "nevezett" együtt, egy összefüggő programmal, egy intézmény, a Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár részeként az országos rendezvénysorozatba.

A szombaton 19-24 óráig tartó esemény keretében a 19 órai megnyitót követően a résztvevők közös séta keretében látogatták végig a három múzeumot, amelyek mindegyikében tárlatvezetés és műsor fogadta az érdeklődőket.

Az első állomás, a Lámpamúzeum volt, ahol sajnos nélkülöznünk kellett az alapító, Borus Ferenc ízes előadását, kórházi kezelése miatt nem lehetett velünk. Balázs Mónika Csilla intézményvezető beszélt a múzeum alapításának történetéről, a gyűjtemény jelentőségéről, mely Közép-Európa egyetlen lámpamúzeumaként a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, majd bemutatta a három teremben, tematikusan kiállított tárgyakat, az egyszerű világítási eszközöket, a speciális lámpákat és az extra típusokat. Az udvaron is akadt bőven látni való, a régi használati eszközök gyűjteménye szinte felér egy önálló kiállítással. Sándor Dezső és Sándor Gábor fülbemászó muzsikája igazán illett a hely hangulatához, zenekaruk gyakran megfordul itt, hiszen Borus Feri bácsi évek óta rajongójuk. Nagy sikert aratott a Zsámbéki Nótaszeretők Társaságának két tagja, Bordezné Gyalog Éva és Dunai Margit énekes produkciója is a Sándor-fiúk kíséretével, elhangzott Feri bácsi kedvenc nótája is…..Nem kis derültséget okozott, hogy a közönség tapsához a portán élő pávák minden alkalommal harsány kiáltással csatlakoztak. Fodor Marietta a "szomszédból", a Lámpás Étteremből frissen sült lepénnyel kényeztette a vendégeket.

A múzeumlátogatók együtt indultak tovább a Tájházba. A közös séta jó alkalom volt a beszélgetésre, ismerkedésre. Érkeztek vendégek Budapestről, a Csallóközből, Bicskéről és a Felvidékről is, de nagy számban részt vettek, mint "határjárók" zsámbékiak és tökiek is.
Volt, aki egy helyszínt látogatott meg, volt aki kettőt, vagy mindhármat, voltak, aki kifejezetten csak a késő esti operaelőadást nézték ki maguknak, tehát a létszám és a csoport összetétele folyamatosan változott. Folyamatában és összesen több, mint kétszázan csatlakoztak a jó hangulatú eseményhez.

Második állomásunk a Tájház volt, a Bicskei utcában. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi ember az aprócska házban. Uhrinyiné Hajdú Etelka Mihaliczky Katalin segítségével mutatta be a sváb helytörténeti gyűjteményt. Nyitrai Endréné, Zirkelbach Annus néni viseletbemutatója kapcsán mesélt a régi hagyományokról. Sándort Norbert klarinétjátéka után a csoport három részre oszlott, sorba járták a három előadót. Ezután megpihentünk kicsit a tájház udvarán, ahol Neumann Lőrinc harmonikázott. Közben ránk sötétedett, ezért mielőtt továbbindultunk a Romtemplomhoz, mindenki kezébe kapott egy kis mécsest, amivel mint "szentjánosbogarak" folytattuk utunkat. Műemléki sétánk során elhaladtunk a Zichy-kastély és a Zárdakert, valamint a Török-kút mellett, láttuk a Barokk Plébániatemplomot, majd a Rácváros utcán haladva értünk fel a Romtemplomhoz.

Tafferner Antal  Hensellmann Imre-díjas tárlatvezető felkészültsége mindenkit lenyűgözött, még azokat a zsámbékiakat is, akik nem először hallották. Csodálatos élmény volt a Romtemplom falai között együtt lenni ezen a mindenki számára különleges, késő esti órán. A Kőtárban felcsendülő gregorián zene, a fények, a 800 éves falak árnyékában pislákoló mécsesek meghitt, megindító hangulatot teremtettek.

Az estet Donizetti Don Pasquale című műve koronázta meg, melynek dallamai a LiberArt Társulat tagjainak előadásában csendültek fel.

Különleges este volt, a Romtemplom kapujában éjféltájban így búcsúztunk egymástól: "jövőre veled ugyanitt!"

A mellékelt fotók talán visszaadnak valamit az est hangulatából és meghozzák a kedvét azoknak, akik az idén nem tartottak velünk!

        






 

Dátum: 2012.06.21.
Szerző: zsambeki

<< Vissza