Tájház > A Zsámbéki svábok története

Egy régi zsámbéki família története

Régi zsámbéki családok leszármazottja vagyok. A négy nagyszülői ágból három család 1725 és 1740 között települt ide Németországból. Csak az egyiknél tudjuk, hogy honnan. A negyedik ág, apámék később „elsvábosodott” magyar ága, a Görögök, ugyancsak az 1700-as évek elején, az ország más részéből települtek Zsámbékra. Az időt ki lehet következtetni, mert az 1725 évi összeírásban sem a magyarok, sem a svábok közt nem szerepeltek, viszont 1766-ra elfogytak a parcellázható telkek Zsámbékon. Két Görög testvér 1778- ban kötött házasságot Zsámbékon és az 1795. évi összeírásban mindkettő telkes gazdaként szerepel. 

Nyugdíjazásom után, jóval túl a hetvenedik évemen, arra az elhatározásra jutottam, hogy ki kutatom és feldolgozom német őseim lehető legrészletesebb történetét; miért vándoroltak ide, milyen utakon, mit találtak itt és később miként boldogultak.

 Most azonban nem a teljes családi körről, hanem csupán a Pfendertekről, anyám családjáról szeretnék mesélni, mert az ő történetük jól példázza azoknak a pionír jellemű és bátor – mert a majdnem lehetetlent vállaló - a nyomorból a nyomorba menekülő német telepeseknek a sorsát, akik  török hódoltság és az 1711.évi, a Rákóczi Szabadságharcnak véget vető Szatmári Béke után újra benépesítették és felépítették Zsámbékot  A Pfendert család históriájának a kibogozása azt is jól szemlélteti, hogy a ma már rendelkezésre álló és sokak áldozatos munkájával összeállított forrás-anyagok birtokában is mennyire nehéz a történéseket és a sorsok alakulását sorba rakni.

 

 

terkep1778bol.jpg

 

Zsámbék térképe 1778-ból. Alul Zsámbék legrégebbi pecsétje ugyanabból a korból. Kép: M.A.Jelli : Zsámbék

 E honlap olvasói körében biztosan ismertek a ma Németországban élő, de Zsámbékon született Pater Martin A. Jelli által tíz évi munka és levéltári kutatások alapján összeállított három kötetes „Schambek-Zsámbék” c. művei, amit olvasói csak Heimatbuch-ként titulálnak. Valószínűleg sokan ismerik az ugyancsak ős-zsámbéki Johann Gallina által összeállított „Ortsfamilienbuchot” – azaz falu névsort – amelyben hihetetlenül aprólékos munkával közel 1300 család minden születési, halálozási és házasságkötési adatát feldolgozta és rendszerezte a zsámbéki anyakönyvezés 1716. évi kezdeteitől fogva.   Azt lehetne hinni – és én is azt hittem – hogy pusztán e két műből a teljes családtörténetek kihámozhatók, legfeljebb egy kis levéltári kutakodás kell még hozzá. Sajnos nem így van. A fenti művek beható tanulmányozása és sok-sok napi levéltári mikrofilm böngészés után meg kell állapítanom, hogy bizony a korabeli anyakönyvekből és más listákból – ha az ember a lúdtollas írást és az esetenkénti gót betűket el tudja olvasni – nem függetlenül az akkori körülményektől, bizony sok minden kimaradt, az adatok egy része hiányos, más része téves, ha nem éppen ellentmondó. Ez fog írásomból az alábbiakban kiderülni.
Visszatérve tárgyamhoz, a Pfendert családhoz: Tudom a történet elejét, sehogy nem találom az elejének a folytatását és a történet vége felé is vannak tisztázandó kérdések.

 A történet elejét illetően abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Jelli Pater már említett „Schambek” c. műve III. kötetében a 24. oldalon illusztrációként ismerteti az eredetileg latin nyelvű, de általa németre fordított, 1723. szeptember 6-án Aschaffenburgban kiállított keresztelési okiratot amely a Bender (később: Pfendert) családot először említi. Nem a manapság szokásos, néhány adatot tartalmazó bizonyítványról van szó. Az irat nem csupán példásan informatív, hanem olyan veretesen szép nyelvezetű és annyira jellemző a korra, hogy ehelyütt, - saját fordításomban – a honlap olvasóival is meg szeretném osztani. Íme:

 

 

taufschein.jpg

Az eredeti aschaffenburgi okirat 1723-ból. Kép: M.A.Jelli : Zsámbék

 

A jóakaratú olvasónak, mindörökké dícsérve az Urat,

 Tudatom mindazokkal akiket illet, hogy az Úr 1702. esztendejében, november 21. nap-

ján a tiszteletre méltó Johann Thomas Bender úrnak, Wörth városa polgárának és

hites feleségének Magdalénának törvényes házasságból egy leánya született, aki  a

nagy tiszteletű, rendkívüli és tanult Konrad Würtzbacher által a Maria Ursula névre

kereszteltetett; a szentelt víz alá a tiszteletreméltó Ursula asszony, a tiszteletre méltó

wörth-i polgár, Johann Elbert hites felesége tartotta, ahogyan azt a keresztelési Anya-

könyv is tanúsítja, amelybe a kereszteltek neveit bevezetik.

 

Tudatom továbbá, hogy az Úr 1721. esztendejében a tiszteletreméltó ifjúember, Anton

Dütz, Georg Dütz úrnak házasságából született fia, korábban Erlenbach városának la-

kója, a fentebb nevezett, tiszteletreméltó  és jóerkölcsü Maria Ursula nevezetű haja-

donnal, aki házasságból született leánya Thomas Bender wörth-i polgárnak, az Úr

színe előtt, az egyház előírásai szerint, az előírt tanúk, úgymint Sebastian Bauer és

Johann Elbert, valamint számos wörth-i polgár jelenlétében házasságot kötöttek. A

házasságot az én egyetértésemmel, aki a jelen okiratot aláíró káplán vagyok a Szent

Anya templomban, a nagytiszteletű és kitűnő Eberhard Pross úr, abban az időben

Erlenbach káplánja kötötte és áldotta meg. Ennek a házaspárnak, Anton Dütz-nek és

és Maria Ursulának egy házasságból való gyermeke született az Úr 1723. esztende-

jében március 25-én és általam, az alulírott által Anna Mária Éva névre keresztel-

tetett; keresztanya volt Thomas Roth úr elárvult lánya, aki Neustadtban majd Bieber-

bergben lakik.

 

A teljes hitelesség okán ezeket saját kezűleg írtam, aláírtam majd szokásos pecsétem-

mel hitelesített okiratban kiadtam Wörth-ben 1723. szeptember 6-án.

 

Georg Heinrich Heilman

a nevezetes Aschaffenburgi Kollegiat Templom

vikáriusa, jelenleg Wörth és Trenfurth káplánja

 

   Az okirat szövegéből és kiállításának helyéből kiderül, hogy észak-nyugat Bajorországban – azaz a Frank Földön - élő frank családokról illetve ősömről Thomas Benderről van szó. Hogy ő a mai Pfendertek őse, azt nekem Jelli Pater kutatásaira hivatkozva szóban is megerősítette.

 

Az olvasók bizonyosan tudják, de azért elismételem: a Zsámbékra betelepült németek három nagyobb hullámban, 1712-13-ban, 1724-25-ben majd a nagyarányú kolera- és pestishalálozás után 1740 táján érkeztek a faluba. Az is tudott ma már, hogy ezeknek csak kisebb része származott a Sváb-Felföldről. 1724. táján pld. túlnyomórészt frankok (ötven család) érkeztek és csak kilenc sváb család. 1740 után főként a Schwarzwaldból érkeztek családok. A betelepülés folyamata persze külön dolgozat témája lenne. Annyit azonban hozzá tennék, hogy a betelepültek származási helyét és pontos névsorukat tartalmazó listák nincsenek, vagy nem is készültek. Csak közvetett adataink vannak.

 Azt biztosan tudjuk, hogy az előbbi keresztelési okirat kiállításakor 37 éves, azaz Wörth am Main-ban 1686-ban született Johann Thomas Bender családjával, leánya apósának családjával valamikor 1724-ben érkezett Zsámbékra. Azért  mondom hogy biztosan, mert a buda-környéki Zichy birtokokon 1725-ben végzett összeírás már tartalmazza Thomas Bender „hospes” azaz telepes nevét. Azt is, hogy nevezettnek két szőlője, házas telke, de csupán egy kecskéje volt.

Itt most a történet rövidre-fogása érdekében  nem térek ki az akkori szörnyű állapotokra, csak idézem a korabeli mondást: „az elsőknek a halál, a másodikoknak a nélkülözés, majd a harmadikoknak a kenyér jutott”

 

dozsa-gyorgy-utca.jpg

Az 1725 körül, a frank betelepülők által alapított Neugasse, vagyis Dózsa György utca.Kép: M.A.Jelli : Zsámbék

Thomas Bender és családja betelepülése után kezdődnek az olyan amatőr családfakutatónak, amilyen én vagyok, a problémái az anyakönyvekkel és a nyilvántartásokkal. Magam is végig böngésztem a Magyar Országos Levéltár mikrofilmjein az 1725 utáni anyakönyveket, amelyekben Thomas Bender születése természetesen nem szerepelhetett, de sem kint, sem már Zsámbékon született esetleges gyermekeinek nincs nyoma. Viszont az 1739-40 évi nagy kolera-járvány 828 áldozatát felsoroló, az Ortsfamilienbuch-ban közzétett névsor és a halotti anyakönyvek is tartalmazzák Thomas Bender nevét,  aki 1739. április 24-én,  53 éves korában halt meg kolerában Zsámbékon. Tehát kétségkívül itt élt és létezett. Egy hónappal később, 1739. május 18-án felesége Magdaléna is meghalt kolerában. Az ő családi nevét azért nem tudjuk, mert 1777. előtt a nőket csak keresztnevükön tartották nyilván.

 

A Bender nevet illetően Jelli Pater azt állítja, csak az írásmód változott. Ezt magam is láttam a mikrofilmeken. Ahány káplán, annyi írásmód és megkülönböztethetetlenül cirádás kezdőbetük. Találtam a Bender mellett Bendert, Pender és Pendert névírást is. Csak 1780 után véglegesült a Pfendert névírás.

 A gondjaim igazából akkor kezdődtek, amikor néhány hónappal ezelőtt megkaptam Johann Gallina hatalmas falunévsorát. Azt hittem, ha a pontosan a megadott számozás szerint követem visszafelé az 1880-ban született Pfendert Ádám nagyapámtól a leszármazásokat, visszajutok  Johann Thomas Benderhez. és az ő Magdalénájához. Ám meglepetéssel láttam, hogy nem ez a helyzet. Az anyakönyvek alapján összeállított Gallina mű szerint az én legkorábbi és dokumentálható ősöm egy bizonyos Anton Pendert, aki 1750 „körül” Zsámbékon született, felesége pedig az 1751 „körül” született Jelli Anna-Maria volt.

Igen ám, de ez az Anton Pendert nem lehet az 1739-ban meghalt Thomas Bender fia, legfeljebb annak fiának fia – ha volt ilyen. Mert nyoma a leszármazóknak nincs. Gallina úr szerint nagyapám ennek az Antonnak a negyedik generációs leszármazottja. Én azonban hajlamos vagyok inkább Jelli Pater véleményét elfogadni, ha már ilyen szép keresztelési okiratom van. Egyszóval; teljes bizonyosságom nincsen.

Thomas Bender 1739. évi halála után a dokumentum-lánc megszakad. Nem tudható, hogy Anton Pendert hogyan kapcsolódik – ha egyáltalán – Thomas Benderhez. Vagy nem vezették elég alaposan az anyakönyveket, vagy félre írtak valamit. Tovább bonyolítja képet, hogy az Ortsfamilienbuch-ban találtam még egy Anton Pendert-et is, aki a könyv szerint 1645-ben Németországban született és 1719. febr. 24-én Zsámbékon halt meg. Róla ennél több nem szerepel a könyvben, leszármazóinak nincs - vagy én nem találtam – nyoma.

 

 

legregebbi-kep-schwarzsepp-josef-bader.jpg

 

Legrégebbi kép (krétarajz kartonra) egy zsámbékiról (Anton Bader portréja, akit Schwarzseppnek becéztek). Kép: M.A.Jelli : Zsámbék

Az igaz, hogy az 1750-ben Zsámbékon született Anton Penderttől szépen végig vezethető a lánc az 1880-ban született nagyapámhoz, aki zsellér volt és akinek a felesége az én imádott nagyanyám született Báder Rozália volt. Csak azt nem tudom, Antonnak ki volt az apja.

Van egy további, egyelőre megoldhatatlannak látszó kutatási problémám. Nagyapám ugyanis 1914. júliusában – másik 300 zsámbéki regrutával együtt – bevonult a Monarchia seregébe és ment a frontra, ami akkor Galíciában volt. Hivatalos, ma már meg nem lévő tájékoztatás szerint 1914. őszén elesett. Hogy hol, mikor és hogyan azt nem őrizte meg a családi emlékezet, egy szál papír nem maradt. Neve szerepel a templom előtti hősi emlékművön más Pfendertekkel együtt. Máig sajnálom, hogy amíg lehetett volna, nem tettem fel kérdéseket.

Úgy vélem, nemcsak a sors, de a családja sem bánt valami szépen a nagyapámmal, mert egy rossz bevonulási fotón kívül semmi nem maradt utána. Szinte elfeledkezett róla a család. Ezt próbálom én most jóvátenni, amikor fel akarom kutatni, hol, hogyan halt meg és van eltemetve. Egyelőre semmit nem tudtam kideríteni azon kívül, hogy a vele bevonult és elesett zsámbékiakat az 1914. szeptemberi Lemberg közeli harcokban érte a halál. Kézenfekvő, hogy azonos egységhez tartoztak, tehát valószínűleg ez az elhalálozás helye. De nem biztos.Kérésemre a budapesti Honvéd levéltár azt közölte, hogy az I. Világháborús nyilvántartások nagy része az 1944 körüli harcokban elpusztult, nagyapámról nincs adatuk. Az ő javaslatukra kapcsolatba léptem a Bécsben lévő Kriegsarchiv-val, de ők sem tudtak semmit mondani.  A következő lépésem az lesz, hogy felkeresem a Szabó Ervin könyvtár központi folyóirat-tárát, mert azt remélem, hogy a háború első évét jellemző lelkesedés miatt egyik vagy másik napilap közzétette az elesettek névsorát.

 A végére hagytam az ő felesége, Pfendert nagyanyám, született Báder Rozália sorsát, akit én a családom nemtőjének és legmeghatározóbb személyiségének tartok. Férje eleste után 29 évesen maradt hadi-özvegy négy gyerekkel. Noha férje – a házassági anyakönyvi kivonat szerint – zsellér volt, ő már iparos lett, sokszoknyás paraszt-varrónő. Hadi-özvegyként 1914-ben trafik-jogot kapott. Ott volt a trafikja a Piac-köz közepe táján, szemben a mai iskolával, illetve korábbi busz-pályaudvarral. Az árúsító-ablak helye most be van falazva. Árulta a dohányt és a szivarokat, közben meg varrt. Felnevelt ilyen módon négy gyereket. És soha nem mehetett férjhez.

Nagyanyám volt az, aki ténylegesen irányította a családot, a mienket is. Ő volt az, aki kigondolta és kierőszakolta, hogy a család tegyen pénzzé minden még megmaradt szőlőt és egyebeket, költözzön Budapestre és ott nyisson egy kocsmát. Fő érve az volt, hogy az ő unokái már nagyvárosban nőjenek fel és tanuljanak, hogy többre vihessék. Én még 1943-ban  vele maradtam egy évig Zsámbékon, mert akkor jártam a második elemit a Zárdában.

Nagyanyám velünk élt 1969-ben, 84 éves korában bekövetkezett haláláig és még megérhette, hogy unokái vitték valamire. Én nemzetközi jogász vagyok, nagykövet voltam és a Külügyminisztérium helyettes államtitkáraként mentem nyugdíjba.

 A négy Pfendert testvér – közöttük anyám, Pfendert Katalin – már nem él. A nővéreknek nem voltak gyerekei, öccsének fiai szintén meghaltak. A népes Pfendert család ezen oldal-ágának története így befejeződött. Tudok ugyan néhány Pfendert rokonról Magyarországon, de a többségük ma Németországban él. Mint tudjuk, nem önszántukból. 

(Forrás: Zsámbéki sváb hagyományok lapja)