Írásművek

Zsámbék Életfája

Hír kép 2012. november 24-én szombaton 15 órától ünnepeltük a Zsámbék Életfája című nagyméretű falfestmény átadását és a két alkotó, Kemény Mariann (KEMA) és Luksz Anita egyéni kiállításainak megnyitóját az Ifjúsági Házban. Az alábbi írásban részletek olvashatók Balázs Mónika Csilla az eseményen elhangzott beszédéből, és Id. Kristály Istvánné, Tenci néni múltidéző visszaemlékezéséből.

/A képen Tenci néni látható. Fotó: Kovács István/

Részletek Balázs Mónika Csilla intézményvezető beszédéből:

 
 
"Zsámbék életfája több hónapon keresztül készült. A nagyméretű falfestményen 
 
megjelenő fa jelképezi Zsámbék és a zsámbékiak múltját és jelenét és mivel két 
 
zsámbéki fiatal lány munkája, ezáltal a jövőt is. A lombkoronát a számunkra oly 
 
kedves zsámbéki látnivalók panorámaképe díszíti, a levelek az évszakokat és az 
 
idő múlását szimbolizálják, a virágok pedig a településen élt és élő nemzetiségek 
 
jellemző virágmotívumaiból adnak színpompás ízelítőt, köztük megtalálható
 
sváb, székely, felvidéki, zsidó, cigány, szerb és jász-kun motívum is. A fa 
 
törzsének támaszkodva Szent Vendel legelteti a bárányokat."
 
"Állásfoglalás a tolerancia, az összetartozás, a közösség értéke és településünk 
 
szeretete mellett. Lehetnek különbözőek a hagyományaink, egy dolog biztosan 
 
összeköt bennünket, ez pedig Zsámbékhoz való tartozásunk. Ezért kell a 
 
sokféleségből erős egységet, összetartó közösséget kovácsolnunk, ahol egyszerre 
 
tiszteljük egymásban a különbözőséget és az azonosságot. Ezt a törekvést 
 
szimbolizálja Zsámbék életfája."
 
"Generációk találkozása - Zsámbék Életfája egyszerre nagyon fiatalos és több 
 
száz évre visszatekintő, alkalmat ad a különböző korosztályok egymásra 
 
találására, hiszen ahogy körülnézek, a legfiatalabb, 16 éves Malik Éduától a 
 
huszonéves „Kemán” és Anitán át a saját, negyvenes generációmig, sőt Tenci 
 
néni 70 éves bölcs, érett, sokat látott szép koráig sokféle múlttal magunk mögött 
 
állunk itt ma délután svábok, magyarok, székelyek, zsidók, felvidékiek, szerbek, 
 
cigányok, palócok és mások. Ki-ki hordozza a maga és nemzetisége sorsát. 
 
Nagyon fontos, hogy a fiatalok ismerjék a múltat, érdeklődjenek utána, 
 
tiszteljék, legyen róla véleményük, legyenek tudatában gyökereiknek. A két 
 
alkotó, Kemény Mariann „KEMA” és Luksz Anita ilyen gondolkodó, érzékeny 
 
fiatal emberek. Szimbolikus az is, hogy a múlt megidézése éppen itt, az Ifjúsági 
 
Házban történik. Itt zárul be a kör, találkozik a régi és az új, a múlt és a jövő."
 
„Kapcsolatom a lányokkal majdnem 10 évre nyúlik vissza. KEMA, Kemény 
 
Mariann a 2002-ben a Zsámbéki Művelődési Házban megalakult, majd 2 éven 
 
át működő Pinceklub egyik alapító tagja, fiaimmal egyidős, a szemem előtt 
 
serdült felnőtt nővé. Gyöngyből varrt képeiből egy alkalommal már rendeztünk 
 
kiállítást a zsámbéki művelődési házban. Luksz Anitát valamivel később 
 
ismertem meg, ő olajfestményeivel mutatkozik be a ma nyíló tárlaton.
 
Miután az Ifjúsági Ház 2011 augusztusában az intézményhez került, egy 
 
alkalommal KEMA facebook oldalán nézegettem festményeit és megakadt a 
 
szemem egy nagyméretű, meseszerű fát ábrázoló képen, melyet közös kedves 
 
ismerősünk, barátnőnk, a töki Bokodi Anna falára festett. Megkérdeztem, nincs-
e kedve egy hasonló fát készíteni az ifjúsági ház belső falfelületére, az idő 
 
múlását megjelenítő, mandalaszerű lombkoronával. Ez volt az első ötlet. KEMA 
 
Anitával együtt érkezett az első megbeszélésre, közösen kezdtük el a 
 
tervezgetést. Végig gondolva, hogy mit szeretnénk még megjeleníteni a fán és a 
 
fa által, pillanatok alatt eldőlt: Zsámbék Életfáját kell elkészíteni. A két lány 
 
heteken át végzett komoly kutatómunkát, hogy hiteles, autentikus 
 
virágmotívumokat találjanak a Zsámbék történetében szerepet játszó népek 
 
díszítőművészetéből merítve. Egymás után készültek a látványtervek, amíg 
 
kialakult az a változat, ami végül most a falat díszíti. A végleges tervet 
 
projektorral vetítettük ki a falra a megfelelő méretben, ennek segítségével 
 
készültek el a kontúrok, majd ismét több hetes, aprólékos munka következett. 
 
Jöttek. amikor idejük engedte és szép lassan elkészült Zsámbék Életfája.”
 
„Szívet melengetően szép munka, minden apró részlete nagy gondossággal és 
 
sok szeretettel készült – köszönet érte Kemény Mariannak, Kemának és Luksz 
 
Anitának!"
 
„Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-
tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem 
 
keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon.”
 
 Jókai Mór 
 
„A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában 
 
élnek.”
 
 Wass Albert 
 
 

Id. Kristály Istvánné, Tenci néni múltidéző visszaemlékezése:

 
 
„A gyermekkorom nagyon szép volt, és nagyon szépen éltek itt az emberek. 
 
Több féle nemzetiségű ember volt, voltak magyarok, voltak svábok, bár ők 
 
bajorok és osztrákok voltak, Zsámbékra nem jöttek svábok. Ezt egy olyan ember 
 
mondta nekem, aki tudományosan foglalkozott azzal, hogy Magyarországra 
 
kiket telepítettek be 300 évvel ezelőtt. Zsidók is jöttek ide, körül belül 800 zsidó 
 
lakott itt, és volt egy pár család cigány, akik nagyon rendesek voltak. Jöttek 
 
hozzánk rácok, akik a tatárok elől menekültek, és ők mentek fel a Romtemplom 
 
alá, amit most Rácváros utcaként is ismerünk. Ők végül is szerbek voltak. 
 
Nagyon sokféle nép volt, és jóban voltak egymással, tisztelték, becsülték 
 
egymást, tulajdonképpen a hit szeretete, a hit tartotta őket össze. A zsidóknak 
 
izraelita hitük volt, de a keresztényekkel is nagyon jóban voltak. Ezt nem is 
 
nagyon akartam elhinni, hogy így van. Persze mindenhol akadnak viták, de 
 
nagy összetűzés, merem állítani, hogy nem volt. Az emberek szerették egymást. 
 
Mindenki hitt, mindenki hívő volt.”
 
„Akiket mi sváboknak hívunk, a Beden-Wüttenbergiek, földművesek voltak, 
 
szorgalmas emberek. Azért kellett betelepíteni őket, mert itt volt a hatalmas 
 
mezőgazdasági terület, de nem volt elég ember hozzá, aki megművelje, mert 
 
a pestis - és kolera járvány rengeteg embert elvitt. A betelepítések után 
 
Zsámbék 10 év alatt annyira felfejlődött, hogy mi láttuk el fél Budapestet is 
 
mezőgazdasági termékekkel. Zsámbék gazdagon termő vidék volt.”
 
„Aznap, amikor háború jött, én 8 éves voltam. 1944. december 24 –én vártuk a 
 
Jézuskát, de az már nem jött el. Délután még világosban, 3 órakor, egyszer csak 
 
hatalmas zúgást hallottunk, jöttek az orosz tankok. Gyorsan mentek, nem álltak 
 
meg, mi gyerekek integettünk nekik. Folyamatosan mentek, még éjjel is. Aztán, 
 
amikor felnőttem, kíváncsi voltam, hogy kiknek integettem én akkor. Sokat 
 
kutattam mire megtaláltam, hogy ezek a tankok a második Ukrán - Beloruszk 
 
hadseregé voltak. Az első része Berlinbe ment, a második rész, akik éjjel jöttek, 
 
azok bekerítették Budapestet. Itt volt a „kerítésük” a Bicskei utcán át, azt hiszem 
 
végig Pilisvörösvárig, és attól fogva vége volt a nyugalomnak, mert jöttek a 
 
bombázások. Minden nap volt bombázás. Bementünk a pincébe, volt egy rádió 
 
a szomszédból, mondták, hogy légi riadó van Budapesten. Akkor már tudtuk, 
 
hogy itt vannak. Amikor Budapestet mondta, már itt voltak a repülők Zsámbékon 
 
is, ezerszámra. Rengeteg repülő zúgását hallottuk, és féltünk, a gyerekek is, a 
 
felnőttek is. Lementünk a pincébe, mert a házakat is bombázták, és az oroszok is 
 
ott voltak már, azok is lőttek és bombáztak.”
 
„Később az oroszok betelepültek házakba, komoly incidensek voltak. Egy 
 
komoly dologra emlékszem, amikor este volt, és jöttek az oroszok. Be voltak 
 
rúgva, mert a pincék tele voltak még borral. Jöttek és ott elkezdtek lövöldözni, 
 
meg ordítozni, meg gondolom nőkkel is kikezdtek, de én, mint kisgyerek nem 
 
értettem, de az biztos, hogy anyámnak a fejére rá akartak ütni a gépfegyverrel, 
 
és akkor sikoltottam, odaszaladtam és akkor a katona abba hagyta. Az biztos, 
 
hogy az oroszok a gyerekeket nem bántották. Szóval ez olyan érdekes, hogy ez 
 
már tudat alatt volt bennük, hogy a gyerekeket nem lehet bántani, egy gyerek 
 
mindig védelmet nyújtott a szülőnek. Mikor meghalt a mamám egyik húga, 
 
akkor anyukám engem vitt oda, és nem értettem, hogy miért? Tele volt a ház 
 
oroszokkal, és később tudtam meg, hogy engem azért vitt oda, hogy őt ne 
 
bántsák, és nem is bántották.”
 
„A háború előtt az emberek nagyon jóban voltak. Itt nem volt zsidózás, meg 
 
svábozás, ma ezt alig hiszik el az emberek. A hit tartotta őket össze. A zsidóknak 
 
ott volt a zsinagóga, amit lebombáztak. Ez a mai Coop helyén állt. Egyszer 
 
voltam bent gyerekként, de nekem az maradt meg, hogy minden nagyon 
 
csillogott. Végül is a kereszténység a zsidó vallásból ered. Aki tényleg igaz 
 
hívő volt, az nem haragudott rájuk, nem is haragudhatott. Én csak mindig 
 
azt hallottam, hogy nem szabad a másikat bántani. Ezt tanította a vallás is: 
 
nem szabad másra rosszat mondani, nem szabad csúnyán beszélni, lopni 
 
csalni...a tíz parancsolat ugye. Ezt nem csak tanulták, hanem betartották, 
 
betartotta mindenki, és ez fantasztikus volt. Ha ezt az ember ma elmondja, olyan 
 
hihetetlennek hangzik, pedig itt így éltünk.” 
 
„Amikor 1944-ben elvitték a zsidókat, sok zsámbéki sírt, annyira sajnálták őket, 
 
hogy sírtak. 1946-ban meg a németeket vitték el. A következő években, némelyek 
 
hazajöttek. Azt mondták, nekem: Németország nem a hazám. 250 éve éltek itt a 
 
németek, a dédnagyapja is itt született és magyarul beszéltek. Elmagyarosodtak 
 
volna teljesen, ha nem dobják ki őket. Nagyon csúnyán dobták ki őket, mintha 
 
bűnözők lettek volna, mintha közük lett volna a 2. világháborúhoz. Ártatlan 
 
emberek voltak, akik szerették Magyarországot és a hazájuknak tartották.”
 
„A kitelepítés után sokan jöttek ide. Akkor kezdődtek az ellentétek, mert olyan 
 
emberek érkeztek, akik nem tiszteltek másokat és bebeszélték nekik, hogy a 
 
svábok ilyenek meg olyanok, és hogy igen is közük van a háborúhoz. Egy 
 
darabig ment is, hogy rohadt svábok, miért beszéltek svábul meg így, meg 
 
úgy, annak a pár embernek, aki még megmaradt. Eltelt egy pár év, és ez végül 
 
megszűnt, részben a házasságokkal, másrészt rájöttek, hogy nekik ezt csak 
 
bemesélték, rájöttek, hogy a svábok éppen olyan emberek, mint ők, rendesek, 
 
tisztességesek. Jó pár évnek el kellett telni, és utána már elfogadták őket. Én is 
 
fél sváb vagyok, mert anyukám bajor volt, apukám magyar, és végül elfogadtak 
 
bennünket.”
 
 
A kiállítás képei és a megnyitóról készült videó megtekinthető:
 
www.kema.mwb.hu

<< Vissza