• Művelődési Ház
• Könyvtár
• Múzeumok

Kistérségi sajtótükör

Írásművek

Zsámbék Életfája
2012. november 24-én szombaton 15 órától ünnepeltük a Zsámbék Életfája című nagyméretű falfestmény átadását és a két alkotó, Kemény Mariann (KEMA) és Luksz Anita egyéni kiállításainak megnyitóját az Ifjúsági Házban. Az alábbi írásban részletek olvashatók Balázs Mónika Csilla az eseményen elhangzott beszédéből, és Id. Kristály Istvánné, Tenci néni múltidéző visszaemlékezéséből. /A képen Tenci néni látható. Fotó: Kovács István/
Részletek Balázs Mónika Csilla intézményvezető beszédéből:     "Zsámbék életfája több hónapon keresztül készült. A nagyméretű falfestményen    megjelenő fa jelképezi Zsámbék és a zsámbékiak múltját és jelenét és mivel két    zsámbéki fiatal lány munkája, ezáltal a jövőt is. A lombkoronát a számunkra oly    kedves zsámbéki látnivalók panorámaképe díszíti, a levelek az évszakokat és az    idő múlását szimbolizálják, a virágok pedig a településen élt és élő nemzetiségek    jellemző virágmotívumaiból adnak színpompás ízelítőt, köztük megtalálható   sváb, székely, felvidéki, zsidó, cigány, szerb és jász-kun motívum is. A fa    törzsének támaszkodva Szent Vendel legelteti a bárányokat."   "Állásfoglalás a tolerancia, az összetartozás, a közösség értéke és településünk    szeretete mellett. Lehetnek különbözőek a hagyományaink, egy dolog biztosan    összeköt bennünket, ez pedig Zsámbékhoz való tartozásunk. Ezért kell a    sokféleségből erős egységet, összetartó közösséget kovácsolnunk, ahol egyszerre    tiszteljük egymásban a különbözőséget és az azonosságot. Ezt a törekvést    szimbolizálja Zsámbék életfája."   "Generációk találkozása - Zsámbék Életfája egyszerre nagyon fiatalos és több    száz évre visszatekintő, alkalmat ad a különböző korosztályok egymásra    találására, hiszen ahogy körülnézek, a legfiatalabb, 16 éves Malik Éduától a    huszonéves „Kemán” és Anitán át a saját, negyvenes generációmig, sőt Tenci    néni 70 éves bölcs, érett, sokat látott szép koráig sokféle múlttal magunk mögött    állunk itt ma délután svábok, magyarok, székelyek, zsidók, felvidékiek, szerbek,    cigányok, palócok és mások. Ki-ki hordozza a maga és nemzetisége sorsát.    Nagyon fontos, hogy a fiatalok ismerjék a múltat, érdeklődjenek utána,    tiszteljék, legyen róla véleményük, legyenek tudatában gyökereiknek. A két    alkotó, Kemény Mariann „KEMA” és Luksz Anita ilyen gondolkodó, érzékeny    fiatal emberek. Szimbolikus az is, hogy a múlt megidézése éppen itt, az Ifjúsági    Házban történik. Itt zárul be a kör, találkozik a régi és az új, a múlt és a jövő."   „Kapcsolatom a lányokkal majdnem 10 évre nyúlik vissza. KEMA, Kemény    Mariann a 2002-ben a Zsámbéki Művelődési Házban megalakult, majd 2 éven    át működő Pinceklub egyik alapító tagja, fiaimmal egyidős, a szemem előtt    serdült felnőtt nővé. Gyöngyből varrt képeiből egy alkalommal már rendeztünk    kiállítást a zsámbéki művelődési házban. Luksz Anitát valamivel később    ismertem meg, ő olajfestményeivel mutatkozik be a ma nyíló tárlaton.   Miután az Ifjúsági Ház 2011 augusztusában az intézményhez került, egy    alkalommal KEMA facebook oldalán nézegettem festményeit és megakadt a    szemem egy nagyméretű, meseszerű fát ábrázoló képen, melyet közös kedves    ismerősünk, barátnőnk, a töki Bokodi Anna falára festett. Megkérdeztem, nincs- e kedve egy hasonló fát készíteni az ifjúsági ház belső falfelületére, az idő    múlását megjelenítő, mandalaszerű lombkoronával. Ez volt az első ötlet. KEMA    Anitával együtt érkezett az első megbeszélésre, közösen kezdtük el a    tervezgetést. Végig gondolva, hogy mit szeretnénk még megjeleníteni a fán és a    fa által, pillanatok alatt eldőlt: Zsámbék Életfáját kell elkészíteni. A két lány    heteken át végzett komoly kutatómunkát, hogy hiteles, autentikus    virágmotívumokat találjanak a Zsámbék történetében szerepet játszó népek    díszítőművészetéből merítve. Egymás után készültek a látványtervek, amíg    kialakult az a változat, ami végül most a falat díszíti. A végleges tervet    projektorral vetítettük ki a falra a megfelelő méretben, ennek segítségével    készültek el a kontúrok, majd ismét több hetes, aprólékos munka következett.    Jöttek. amikor idejük engedte és szép lassan elkészült Zsámbék Életfája.”   „Szívet melengetően szép munka, minden apró részlete nagy gondossággal és    sok szeretettel készült – köszönet érte Kemény Mariannak, Kemának és Luksz    Anitának!"   „Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges- tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem    keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon.”    Jókai Mór    „A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában    élnek.”    Wass Albert      Id. Kristály Istvánné, Tenci néni múltidéző visszaemlékezése:     „A gyermekkorom nagyon szép volt, és nagyon szépen éltek itt az emberek.    Több féle nemzetiségű ember volt, voltak magyarok, voltak svábok, bár ők    bajorok és osztrákok voltak, Zsámbékra nem jöttek svábok. Ezt egy olyan ember    mondta nekem, aki tudományosan foglalkozott azzal, hogy Magyarországra    kiket telepítettek be 300 évvel ezelőtt. Zsidók is jöttek ide, körül belül 800 zsidó    lakott itt, és volt egy pár család cigány, akik nagyon rendesek voltak. Jöttek    hozzánk rácok, akik a tatárok elől menekültek, és ők mentek fel a Romtemplom    alá, amit most Rácváros utcaként is ismerünk. Ők végül is szerbek voltak.    Nagyon sokféle nép volt, és jóban voltak egymással, tisztelték, becsülték    egymást, tulajdonképpen a hit szeretete, a hit tartotta őket össze. A zsidóknak    izraelita hitük volt, de a keresztényekkel is nagyon jóban voltak. Ezt nem is    nagyon akartam elhinni, hogy így van. Persze mindenhol akadnak viták, de    nagy összetűzés, merem állítani, hogy nem volt. Az emberek szerették egymást.    Mindenki hitt, mindenki hívő volt.”   „Akiket mi sváboknak hívunk, a Beden-Wüttenbergiek, földművesek voltak,    szorgalmas emberek. Azért kellett betelepíteni őket, mert itt volt a hatalmas    mezőgazdasági terület, de nem volt elég ember hozzá, aki megművelje, mert    a pestis - és kolera járvány rengeteg embert elvitt. A betelepítések után    Zsámbék 10 év alatt annyira felfejlődött, hogy mi láttuk el fél Budapestet is    mezőgazdasági termékekkel. Zsámbék gazdagon termő vidék volt.”   „Aznap, amikor háború jött, én 8 éves voltam. 1944. december 24 –én vártuk a    Jézuskát, de az már nem jött el. Délután még világosban, 3 órakor, egyszer csak    hatalmas zúgást hallottunk, jöttek az orosz tankok. Gyorsan mentek, nem álltak    meg, mi gyerekek integettünk nekik. Folyamatosan mentek, még éjjel is. Aztán,    amikor felnőttem, kíváncsi voltam, hogy kiknek integettem én akkor. Sokat    kutattam mire megtaláltam, hogy ezek a tankok a második Ukrán - Beloruszk    hadseregé voltak. Az első része Berlinbe ment, a második rész, akik éjjel jöttek,    azok bekerítették Budapestet. Itt volt a „kerítésük” a Bicskei utcán át, azt hiszem    végig Pilisvörösvárig, és attól fogva vége volt a nyugalomnak, mert jöttek a    bombázások. Minden nap volt bombázás. Bementünk a pincébe, volt egy rádió    a szomszédból, mondták, hogy légi riadó van Budapesten. Akkor már tudtuk,    hogy itt vannak. Amikor Budapestet mondta, már itt voltak a repülők Zsámbékon    is, ezerszámra. Rengeteg repülő zúgását hallottuk, és féltünk, a gyerekek is, a    felnőttek is. Lementünk a pincébe, mert a házakat is bombázták, és az oroszok is    ott voltak már, azok is lőttek és bombáztak.”   „Később az oroszok betelepültek házakba, komoly incidensek voltak. Egy    komoly dologra emlékszem, amikor este volt, és jöttek az oroszok. Be voltak    rúgva, mert a pincék tele voltak még borral. Jöttek és ott elkezdtek lövöldözni,    meg ordítozni, meg gondolom nőkkel is kikezdtek, de én, mint kisgyerek nem    értettem, de az biztos, hogy anyámnak a fejére rá akartak ütni a gépfegyverrel,    és akkor sikoltottam, odaszaladtam és akkor a katona abba hagyta. Az biztos,    hogy az oroszok a gyerekeket nem bántották. Szóval ez olyan érdekes, hogy ez    már tudat alatt volt bennük, hogy a gyerekeket nem lehet bántani, egy gyerek    mindig védelmet nyújtott a szülőnek. Mikor meghalt a mamám egyik húga,    akkor anyukám engem vitt oda, és nem értettem, hogy miért? Tele volt a ház    oroszokkal, és később tudtam meg, hogy engem azért vitt oda, hogy őt ne    bántsák, és nem is bántották.”   „A háború előtt az emberek nagyon jóban voltak. Itt nem volt zsidózás, meg    svábozás, ma ezt alig hiszik el az emberek. A hit tartotta őket össze. A zsidóknak    ott volt a zsinagóga, amit lebombáztak. Ez a mai Coop helyén állt. Egyszer    voltam bent gyerekként, de nekem az maradt meg, hogy minden nagyon    csillogott. Végül is a kereszténység a zsidó vallásból ered. Aki tényleg igaz    hívő volt, az nem haragudott rájuk, nem is haragudhatott. Én csak mindig    azt hallottam, hogy nem szabad a másikat bántani. Ezt tanította a vallás is:    nem szabad másra rosszat mondani, nem szabad csúnyán beszélni, lopni    csalni...a tíz parancsolat ugye. Ezt nem csak tanulták, hanem betartották,    betartotta mindenki, és ez fantasztikus volt. Ha ezt az ember ma elmondja, olyan    hihetetlennek hangzik, pedig itt így éltünk.”    „Amikor 1944-ben elvitték a zsidókat, sok zsámbéki sírt, annyira sajnálták őket,    hogy sírtak. 1946-ban meg a németeket vitték el. A következő években, némelyek    hazajöttek. Azt mondták, nekem: Németország nem a hazám. 250 éve éltek itt a    németek, a dédnagyapja is itt született és magyarul beszéltek. Elmagyarosodtak    volna teljesen, ha nem dobják ki őket. Nagyon csúnyán dobták ki őket, mintha    bűnözők lettek volna, mintha közük lett volna a 2. világháborúhoz. Ártatlan    emberek voltak, akik szerették Magyarországot és a hazájuknak tartották.”   „A kitelepítés után sokan jöttek ide. Akkor kezdődtek az ellentétek, mert olyan    emberek érkeztek, akik nem tiszteltek másokat és bebeszélték nekik, hogy a    svábok ilyenek meg olyanok, és hogy igen is közük van a háborúhoz. Egy    darabig ment is, hogy rohadt svábok, miért beszéltek svábul meg így, meg    úgy, annak a pár embernek, aki még megmaradt. Eltelt egy pár év, és ez végül    megszűnt, részben a házasságokkal, másrészt rájöttek, hogy nekik ezt csak    bemesélték, rájöttek, hogy a svábok éppen olyan emberek, mint ők, rendesek,    tisztességesek. Jó pár évnek el kellett telni, és utána már elfogadták őket. Én is    fél sváb vagyok, mert anyukám bajor volt, apukám magyar, és végül elfogadtak    bennünket.”     A kiállítás képei és a megnyitóról készült videó megtekinthető:   www.kema.mwb.hu

<< Vissza