Print

Fejezetek a zsámbéki Lámpamúzeum történetéből

Nótaszó a lámpamúzeumban
2022. január 8-9.szombat-vasárnap, 10-16 óra
ZSÁMBÉKI MÚZEUMOK HÉTVÉGÉJE
Kombinált jegy és program minden hónap 2. hétvégéjén
a Romtemplomban, a Lámpamúzeumban és a Tájházban
PROGRAM folyamatosan, igény szerinti kezdéssel a Lámpamúzeumban:
FEJEZETEK A ZSÁMBÉKI LÁMPAMÚZEUM TÖRTÉNETÉBŐL
- VETÍTÉS a helytörténeti archívum legérdekesebb anyagaiból
Fotók,dokumentumok a múzeumról, interjúk BORUS FERENC múzeum alapítóval.
 
Akik figyelemmel kísérik intézményünk programjait, tudják, hogy sok éve már a januári múzeumi hétvégén szoktuk megrendezni Sándor Dezső, Sándor Gábor és a ZSNT közreműködésével, NÓTASZÓ A LÁMPAMÚZEUMBAN címmel Feri bácsi nótás újévi köszöntését. Ezen a hagyományon most két ok miatt változtatunk. Egyrészt a múzeumba 2020-ban bekerült új tárlók miatt már kevés a hely ehhez az eseményhez, másrészt Feri bácsit nem szeretnénk a mostani vírushelyzetben veszélynek kitenni azzal, hogy szűk térben sokan vesszük körül őt. Ezért ezúttal virtuális találkozásra lesz lehetőség, a köszöntést pedig az áprilisi múzeumi hétvégére időzítjük, mely Borus Ferenc születésének hónapja is egyben. Ha az időjárás lehetővé teszi, a Lámpamúzeum udvarán, ha nem, a művelődési házban, de mindenképpen tágasabb helyen kerül majd sor a MAGYARNÓTÁS KÖSZÖNTÉSRE.
 
A részvétel múzeumi belépővel és zsámbékiaknak ingyenes.