JOHANN SEBASTIAN BACH

Johann Sebastian Bach

2024. szeptember 15. vasárnap, 16 óra
KAPOSI GERGELY zenetörténeti előadás sorozatának 4. része a művelődési házban
6 alkalommal várjuk a klasszikus zenét kedvelő közönséget 2024-ben KAPOSI GERGELY orgonaművész, karnagy zenepedagógus előadásaira a ZSÁMBÉKIAK SZABADEGYETEME sorozatban.

A 4. rész témái:

A Collegium Musicum igazgatója.
Zenekari művek, koncertek.
Brandenburgi concerto.
d-moll két hegedűs concerto.

A részvétel díjtalan.

KAPOSI GERGELY
karmester

Kaposi Gergely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett 1990-ben karvezetőként és karmesterként, professzora Lukács Ervin volt. 1990-től tagja, korrepetitora a Magyar Állami Operaháznak, ahol rendszeresen dirigált operákat, baletteket. Bár nem élt életvitelszerűen a kerületben, a Wekerletelepi Szent József Kórus művészeti vezetőjeként ideje nagy részét Kispesten töltötte. Itt végzett több mint két évtizedes munkájával, művészeti tevékenységével megbecsülést szerzett Kispestnek, egyházi közösségének és a kórusnak egyaránt. A nemzetközi hírű művész által 1990-ben alapított kórus kezdetben kamasz hittanosokból és lelkes szüleikből állt. Tanított a Crescendo Nyári Akadémián a kamarazenét és karvezetést, valamint a Bartók Béla Konzervatóriumban. Vezette a Budapesti Kórust, vezényelt a Magyar Állami Operaházban, a Győri Nemzeti Színházban, a londoni St Andrew's-nál és a Londoni Magyar Szimfonikus Zenekarnál, valamint zeneigazgató volt a Harrow Opera Companynál. Jelenleg Zsámbékon él családjával és a Zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont tanára.