Három ágnak hat levele

három ágnak hat levele

2022. május 15. vasárnap, 16 óra
 "HÁROM ÁGNAK HAT LEVELE....."
Népdalos, népzenés, néptáncos találkozó a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Keszkenő Népdalkör és a művelődési ház közös rendezvénye, Zsámbék Város Önkormányzatának támogatásával

A három ág a három műfaj, a hat levél két-két meghívott fellépő. Ezzel a koncepcióval indult útjára a Zsámbéki Keszkenő Népdalkör rendezvénysorozata, több, mint 10 évvel ezelőtt. Az évente megrendezésre kerülő esemény jó alkalom az ismerkedésre, barátkozásra és a hagyományos kultúra népszerűsítésére. Egy ilyen program önmagában is ünnep, ám az idei évben a szervező csoport fennállásának 50. jubileumáról is megemlékezünk.  

50 év hosszú idő, majd egy emberöltő. Éppen ennyi idővel ezelőtt alakult meg városunk legrégebben működő amatőr művészeti csoportja, a zsámbéki népdalkör. Sok minden történt ezalatt a fél évszázad alatt, de mégis van, ami nem változott: hétfő esténként a zsámbéki asszonyok összegyűlnek  a művelődési házban és népdalokat énekelnek. Énekelnek, hogy csak úgy zeng a ház. Énekelnek örömükben, bánatukban, maguknak, egymásnak, s ha úgy adódik a helyi közösségnek. De öregbítették a település jó hírnevét már sok más településen, minősítő versenyeken és külföldön is.

Szeretettel várunk mindenkit, ünnepeljünk együtt!