FELHÍVÁS

Felhívás

DUDASZÓ HALLATSZIK...
Ének és hegedű-duda együttes a Kárpát-medencében
NÉPZENEI MESTERKURZUS a Halmos Béla népzenei program támogatásával

Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár

2024. július 3-4-5.

A mesterkurzus célja, hogy a középkori Európában előforduló hegedű-duda együttes előadásmódját rekonstruálja az énekes és hangszeres magyar népzenében megtalálható dudanóta típusú és ugrós-kanásztánc népdalokkal. Az ének-hegedű és dudajáték közös zenei repertoárját Ipoly-mente, Nógrád, Somogy és Zala-megye népzenei forrásaiból válogattuk.

OKTATÓK:
Gubinecz Ákos, ének
Istvánfi Balázs, duda.
Vizeli Balázs, hegedű

Az énektanítás a kiválasztott dallamanyag elsajátítása mellett a népi énektechnika hátterének fejlesztését, a csoportos éneklés gyakorlását, és annak dudával-hegedűvel kísért összetett zenekari összjátékának a megtapasztalását is célul tűzi ki.

A tanfolyam olyan dudásoknak kínál fejlődési lehetőséget, akik már kellő jártasságot szereztek a kontrasípos-bolhalyukas hangszeren.

A mesterkurzus során 3 féle népi hegedűjátékot tanulhatnak a részvevők. Az énekesek kísérése, a dudához alkalmazkodó hegedűjáték és a szóló dudautánzás.

A tábor során a megtanult dalokból zenei összeállításokat készítünk.

HELYSZÍN: Zsámbéki Művelődési Ház (2072 Zsámbék, Etyeki u. 2.)

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK:
• legalább 16 éves életkor
• hegedű és duda képzés esetében közép- vagy felsőfokú hangszeres tudás
• énekesek számára alapvető jártasság a népdaléneklésben, színpadi rutin, pl. a jelentkező legyen tagja valamely népdalkörnek, népművészeti csoportnak

A szakmai képzés ingyenes.
A szállás, utazás, főétkezések önköltségesek, a szervezésben segítünk.

MAXIMÁLIS LÁTSZÁM: 10 fő/oktató

Támogató: HALMOS BÉLA NÉPZENEI PROGRAM

Jelentkezés, bővebb információ: +36 20 665 9464, muvhaz@zsambek.hu

GUBINECZ ÁKOS - ének

Gubinecz Ákos

2018 - 2023 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi énekművész-tanár népzeneelmélet-tanár osztatlan tanári képzés
2017 - 2023 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi énekművész- tanár, népi citera-koboz-tekerőművész-tanár osztatlan tanári képzés
2013 – 2017 Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI – népi ének, citera, népi klarinét szak.
2022 - Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola : népi ének tanár.
2022 - Junior Prima Díj
2020 - 2021 Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
2021 - Határtalan férfiének CD.

Vizeli Balázs, Istvánfi Balázs

VIZELI BALÁZS – hegedű
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék hegedű tanára, adjunktus.
Biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola népi hegedű tanára.
Megosztott Kossuth és Príma díj, Artisjus, Fonogram, a Fonó Budai Zeneház a 25 év legjobb prímás díja.

ISTVÁNFI BALÁZS – magyar duda
1996 - Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Műszaki Főiskolai Kar - Településmérnöki diploma
2012 - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Előadóművészi (BA) diploma
2015 - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Okleveles népzenetanár, kitüntetéses (MA) diploma
2012 - Angol középfokú nyelvvizsga
Díjak, elismerések:
2000 - Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Nagydíj (Hangszerkészítőként)
2012 - Népművészet Ifjú Mestere (Népzenészként)
2020 - Martin György-díj
2021 - Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozat Köztestületi Tagság
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára
Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium.