BARTÓK ÉS JAZZ

Bartók Béla emlékére

2026. szeptember 25, péntek, 19 óra
BARTÓK 145 – Sárik Péter Trió X Bartók koncert a Zsámbéki Művelődési Házban
A Sárik Péter Trió 2007-ben alakult meg, majd öt évvel később Fonay Tiborral (bass) és Gálfi Attilával (dob) újraszerveződött. 

Az együttes az elmúlt években Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált.

A Sárik Péter Trió 2018-ban jelentette meg az első Bartók-feldolgozásokat tartalmazó lemezét, melyet a Zeneakadémia Nagytermében mutattak be.
Azóta a világ 15 országában játszották a programot, óriási sikereket aratva Finnországtól Kazahsztánon át egészen Kínáig - és most Zsámbékon is meghallgathatjuk!
A CD 2020-ban Fonogram-díjat kapott „Az év jazz albumaként", a 2022-ben megjelent koncertváltozat pedig 2023-ban volt jelölt ugyanerre az elismerésre.
Szintén 2023-ban jelent meg az X2 Bartók album, mely az első lemezhez hasonlóan zongoraművek és kórusművek jazzes feldolgozásait tartalmazza.

A koncerttel a 145 éve született Bartók Béla emléke előtt tisztelgünk.

"Talán egyik zeneszerző sem volt akkora hatással a mai jazzre, mint Bartók. Műveinek döbbenetes ereje, dinamikája szinte elsöpri a hallgatót, zenéje csupa izgalom, misztikum, határtalan mélység és tisztaság. Azzal a céllal készítettük ezt az anyagot, hogy feldolgozásaink által azokkal is megszerettessük Bartók zenéjét, akik eddig idegenkedtek tőle.
Szeretettel ajánlom a koncertünket mind a klasszikus, mind a jazz zene rajongóinak!"   Sárik Péter.

Jegyárak: 3.000.-Ft, 1.500.-Ft