Szüreti felvonulás

ZSÁMBÉKI SZÜRETI LOVAS FELVONULÁS ÉS MULATSÁG
Zsámbék Város legnagyobb közösségi eseménye, amely 2015 óta - 40 év kihagyás után - újraéledt és évről-évre több száz embert mozgat meg a településen. Szervezéséből a város önkormányzata és a művelődési ház mellett szinte valamennyi helyi civil szervezet, amatőr művészeti csoport, hagyományőrző- és lovas közösség kiveszi részét. A színpompás kocsi- és utcadíszek elkészítése, a tánctanulás és a szüreti viseletek varrása - már hónapokkal korábban megkezdődik. A rendezvény napján a hagyományokat követve feldíszített lovaskocsis- és stráfkocsis felvonulás indul a Főtérről, majd zenével, dallal, tánccal halad végig Zsámbék és Tök utcáin, hírül adva, hogy lezajlott a szüret, ideje van a mulatságnak. A felvonulás állomáshelyein a műsort a helyi népdalos-néptáncos-nótás- hagyományőrző csoportok , valamint helyi fiatalok biztosítják, természetesen élő zenei kísérettel. Fontos szereplők a biró és bíróné, csőszlegények, csőszlányok, betyárok, huszárok, cigányok. A díszítő elemek és kellékek közül nem hiányozhat a szőlő és az alma,  aminek lopkodása a hagyományos játék része, valamint az óriás szőlőkorona. További információ: E-mail: mizsambekunk@gmail.com , Tel.: +36 23 340694